Illyés Gyuláné: Gyógypedagógiai lélektan I-III. köt.

Minden tudomány, vagy tudományág fogalmát tárgya és módszere határozza meg. A tudományok mai fejlettsége és differenciáltsága fokán jogosan kívánjuk meg minden diszciplínától, mely önálló tudományos tanként kiván elkülönülni, hogy a többi tudományágtól valóban elhatárolható legyen: céljában, feladataiban, tartalmában, eljárásaiban, sajátos legyen jellegzetes törvényszerüségei legyenek és összefüggő rendszere.
A gyógypedagógiai-lélektan fogalmának meghatározása nem könnyü feladat. Egyrészt azért, mert nem olyan megállapodott, kiépült tudomány mint pl. az anatómia, de még annyira sem alakult ki, mint például az elmekórtan vagy a fejlődéslélektan. Másrészt – a nevében is mutatkozó kettőssége révén – hol a gyógypedagógia, hol a pszichológia olvasztotta, olvasztaná magába.
Ha az etimológiai elemzésből indulunk ki, – ugy látszik – két tudományhoz, a gyógypedagógiához és a pszichológiához tartozik, ebből a két „forrástudományból” ered, ezeknek lehet tehát ága. Valóban, felfogható ugy is, hogy a gyógypedagógiai-lélektan a gyógypedagógiának egy ágazata, éppugy, akár a fogyatékosok nevelés- és oktatástana. És az is elfogadhatónak látszik, hogy a gyógypedagógiai lélektant ugy tekintsük, mint a pszichológiának egy ágát, hasonlóan a fejlődés-, a nevelés-, vagy a munkalélektanhoz. Nyilvánvalóan mindkettővel szoros kapcsolatban van: munkaterületét, tárgyát a gyógypedagógiától nyeri, módszerét, eljárásait a pszichológiától. Éppen e sajátságos helyzete révén azonban – véleményünk szerint – mindkét irányban jól elhatárolható. A kettő határán álló, de mégis önálló tan.