Jorgosz közlegény jelentései a 38. kilométerről (tanulmánygyűjtemény)

A pedagógusképzésben több éve közreműködő tanárember vagyok, aki korábban falusi tanár, úttörőmozgalmi „apparatcsik”, kutató és fejlesztő is voltam. Pályámon kiemelkedtek azok a kezdeményezések, melyek az iskola és nem-iskola határán próbáltak, próbálnak felelősséget viselni a széles értelemben vett nevelésügyért (ideértve a gyerekek kulturális ellátását és öntevékenységét, civil kezdeményezéseit, a gyermekvédelem bizonyos szegmenseit is).
Ilyenek az „áemkások", az általános művelődési központok szakértelmisége, ilyenek az „aleások”, a komplex-kreatív művészetpedagógia elkötelezettjei (az Academia Ludi et Artis művészetpedagógiai egyesület tagjai), de ilyenek az úttörők is. (Sokáig voltam „nagycsaládos” is. Mióta három háztáji gyermekünk megnőtt, e mozgalomból kikoptam, nagyapák egyesülete pedig – tudtommal – még nincs.)
Gyakran szólalok meg írásban, könyveimet, cikkeimet sokan olvassák, olykor idézik is. Vagyok már olyan korú – 2007 januárjában múltam 60 –, hogy sok tanítványom süvegel meg Palócföldön, Miskolcon, Pesterzsébeten, újabban Erzsébetvárosban. De „pedagógiai vándorköszörűsként” az ország más vidékein is vannak kedves szakmabéli barátaim.
E kötetben kortársaim és tanítványaim írásait idézve keressük a (Báthory Zoltán találó elnevezésével) „maratoni reform” egyes mozzanatait az intézményi-szervezeti élet, az „egyedi eset” horizontjáról nézve. (Ez a „néző" jelképesen maga a maratoni futó, az elképzelt „Jorgosz közlegény”.) Lassan húsz évet írunk a nagyszabású politikai változások után. A változások és maradandóságok, deficitek és előnyök szubjektív mérlege a tanulmánykötet. Köszönöm a bíztató, támogató szavakat hozzá. (Trencsényi László)