Kagylózene. Beszélgetések az emberről

Az általános iskolát végzők alig tudnak valamit arról, hogy egyénenként mire képesek, mire valók vagy milyen életcélokat tűzhetnek ki. Sem a családban, sem az iskolában nem sokat beszélnek érdemben arról, hogy mi az ember, mi a szerelem, vagy mi a hit; ritkán sejtik, hogy mi jellemez egy-egy közösséget, és ebben hogyan lehet lélegezni, mozogni, vagy merre tart a magyar nemzet, milyen napi és távlati bajokkal küszködik, és arról sem esik szó; ezért valószínűleg nem tudás lesz a történelmi feladatuk. Az iskolában a gyerekek a tantárgyak anyagát jól-rosszul elsajátítják, ám tudatosan nem készülnek fel az életre, saját és közösségi viszonyaik változtatására, nagyon töredékes az emberképük, nagyon hiányos önismeretük Ebből a helyzetből már következik, hogy az irodalomórákon a tanult versek, novellák gyakran holt anyagok maradnak, legfeljebb így-úgy bemagolják – amennyire ezt lehet – a művek tankönyvbeli értelmezését. Nem szeretik meg, mert nem értik a művészetet. Sokszor még azt sem tanulják meg, hogy egy-egy vers önállóan hogyan „közelíthető meg”, s milyen összefüggés vagy eltérés lehet a versvilág és az olvasó világa között Elsikkad a lényeg: a kérdező és válasz-alternatívákat kínáló művészet, amely segít az önismeret, a társadalomismeret bővítésében, a kor életérzéscinek, törekvéseinek megértésében.