Gáspár László: Neveléselmélet

Neveléselméleti tankönyvet írni manapság több mint merészség. A szociológiai irodalom anómiának nevezi azt a társadalmi állapotot, amikor a korábban általánosan elfogadott, követett értékek, normák, magatartási szabályok túlnyomó többségét a társadalom tagjainak túlnyomó többsége megkérdőjelezi, érvénytelennek tekinti. A rendszerváltás kétségtelenül ilyen – anómiás társadalmi állapotokat előidéző, elhúzódó értékválságokkal és értékátrendeződésekkel együtt járó – történelmi időszak. Bármilyen világban élünk is: hajózni és tanítani muszáj. Ha például az oktatásban nem áll rendelkezésre kiérlelt, tanítható és tanulható neveléselméleti törzsanyag, ha tehát a neveléselmélet kedvezőtlen pozíciókat foglal el a kutatásban és az oktatásban, akkor szinte kikerülhetetlenül bekövetkezik az a pillanat, amikor a helyét – részben vagy egészben – különböző szociologizáló, illetve pszichologizáló törekvések foglalják el. Talán felesleges hangsúlyoznom, hogy a szociológiát és a pszichológiát a pedagógia nélkülözhetetlen társtudományának tekintem, de nem tudom elfogadni azokat a túlfeszített ambíciókat, amelyek a pedagógiát szociológiával (nevezetesen a szocializáció elméletével), illetve pszichológiával (nevezetesen a személyiségfejlődés pszichológiai magyarázatával) kívánják helyettesíteni.