TÖRTÉNELEM / Politika kategória termékei
A Vásárhelyi Találkozó.

: A Vásárhelyi Találkozó. "A történelem önmagát gondolta"

Kiadás:

Bukarest (Bucuresti), 1977

Kiadó:

Politikai Könyvkiadó

Kategóriák:

Politika Egyetemes történelem

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

259 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

"A Vásárhelyi Találkozón, amelyre 1937 októberében került sor a Román Kommunista Párt kezdeményezéséből és közvetlen hatása alatt, a romániai magyarság legkülönbözőbb világnézeti irányzatait képviselő értelmiségi fiataljai jöttek össze, hogy megtárgyalják kisebbségi létük alapvető kérdéseit, létrehozzák a demokratikus összefogást, s egyben utat keressenek a román nép demokrata szellemű erői felé, hogy azokkal vállvetve harcoljanak a fasiszta veszély ellen. A Találkozó előkészületei során, a tanácskozások három napja alatt sikerült az ország valóságába való szerves bekapcsolódás útján új politikai magatartást kikristályosítani. Méliusz József így jellemzi a Vásárhelyi Találkozót: "Azon a három napon a történelmi létünk magaslatán álltunk, s a határozatok erről tanúskodnak. De annak számára, aki ott volt, részt vett, nemcsak arról van szó, hogy milyen szöveget alkottunk, hanem arról, mi történt azon a három napon: az maga volt a megelevenedett, valóságos népfront. Olyan három nap volt az, amikor "a történelem önmagát gondolta, vagyis a gondolat működött, mozgott, és a funkcióját vállaló gondolatban elevenedett meg, élt a népfront, a Találkozó"."

Állapot:

használt, de jó állapot

Ár:

900 Ftrendelhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!