John Lukacs: Egy nagy korszak végén

˝Régóta tudom, hogy mi, nyugati emberek egy egész korszak végéhez közeledünk˝ - ezzel kezdődik John Lukacs esszéje, amelyben összefoglalja több évtizedes történészi munkája során kikristályosodott gondolatait részint a korról, amelyben élünk, de még általánosabban: gondolkodásunk korlátairól és lehetőségeiről. Körülbelül ötszáz évvel ezelőtt kezdődött a történelemnek az a fejezete ˝ az ˝újkor˝ vagy ˝modern kor˝ (polgári kornak is nevezhetjük) -, amely most véget ér, mert többé nem - vagy rosszul - működnek azok az eszmék és elgondolások, amelyek mintegy fél évezreden át alapvetően meghatározták a társadalmak fejlődését és az emberi életet. És ami John Lukacs érvelése szerint talán a legfontosabb: amikor látjuk magunk körül az újkor számos intézményének, szokásának, általános szellemi és erkölcsi rendjének szétbomlását (és mindez pesszimizmussal vagy félelemmel tölthet el bennünket), azt is látnunk kell - vagy kellene -, hogy ez egyúttal a determinista gondolkodásmód csődjét jelenti. Az újkor nagy gondolkodói egy objektíven megismerhető, szilárd ok-okozati összefüggéseken nyugvó világban hittek; John Lukacs szerint azonban a XX. század eseményeiből s szintúgy a tudományos gondolkodás azokkal egyidejű felismeréseiből (Heisenberg határozatlansági tételéből például) le kell vonnunk végre azt a következtetést, hogy a világ nem osztható fel objektumra és szubjektumra, s hogy a megismerő ember mindig alakítja is a megismerés tárgyát, sőt, hogy az a megismerés aktusa nélkül nem is létezik.˝