Seymour Martin Lipset: Homo politicus. A politika társadalmi alapjai

Talcott Parsons, a strukturalista szociológia, a rendszerszemléletű társadalomelemzés amerikai pápája először akkor nyilatkozott elismeréssel a marxista társadalomelmélet kategóriáiról, amikor Lipset Homo politicusát elolvasta (először 1960-ban jelent meg a könyv). Lipset ugyanis anélkül, hogy osztotta volna a "tudományos szocializmus" eszmerendszerét, megpróbálta a funkcionálisan felfogott marxi kategóriákkal (és nemegyszer módosított, továbbfejlesztett változataikkal) leírni, miben is állnak a politikai "felhőrégió" vaskos társadalmi alapzatai. Könyve iskolát, sőt műfajt teremtett: kialakította a politikai szociológia elméleti kereteit, vizsgálati módszereit, célkitűzéseit és metodikáját. Műve a mindig inspiráló, nagy klasszikus alkotások közé tartozik, akkor is, ha a politikai szociológia azóta lényegesen más utakra tért. Az alapfogalmakat, a kutatás irányait mégis ő szabta meg, évtizedekre terjedő hatállyal (persze annak is köszönhetően, hogy Marxot Tocqueville, Weber és mások munkái alapján interpretálta). A Homo politicus nem empirikus kutatás eredménye, hanem vérbeli elméleti munka. Azzal foglalkozik, hogy melyek a demokrácia, a demokratikus rend feltételei, hogyan működik a demokrácia, hogyan történik benne hatalomgyakorlás, legitimáció, a konfliktuskezelés, hogyan történnek a választások, mit jelent demokráciában a jobb és a baloldal, a centrum és a periféria. A szerzőt nem a tézisek, a programok, a szlogenek és a hivatalos megnyilatkozások érdeklik, hanem mindaz, ami ezek mögött szociológiailag, társadalomelméletileg megfogható: az érdekek és a törekvések, az érdekérvényesítés és a manipuláció, a politikai cselekvés motivációs bázisai. Ezek befogására szőtte fogalmi hálóját, amely - minden módosítás ellenére - legfőbb elemeiben maradandónak bizonyult.