TÖRTÉNELEM / Politika kategória termékei
Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten. Az államiság eltérő modelljei

Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten. Az államiság eltérő modelljei

Szerkesztő:

Kiadás:

Budapest, 2010

Kiadó:

Budapesti Corvinus Egyetem

Kategóriák:

Politika Egyetemes történelem Iszlám

Sorozat:

Grotius könyvtár

Terjedelem:

423 p.

Kötésmód:

papír

ISBN:

9789639585140

tartalom:

Ez a kötet a Magyar Tudományos Akadémia és a Miniszterelnöki Hivatal Korunk és az iszlám című stratégiai kutatásának keretében, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetében, Rostoványi Zsolt vezetésével működő kutatócsoport által készített tanulmányokat adja közre. Az Olvasó által a kezében tartott könyv az első kötete a kutatás eredményeit összefoglaló sorozatnak.

A kutatás fő alapkérdése, hogy Európa és a Közel-Kelet modernkori interakciói hogyan befolyásolták a térség modernizációs perspektíváit. A könyv két részből áll. Az elméleti blokk három tanulmánya (Rostoványi Zsolt, Csicsmann László, Najat Shamil Ali) a közel-keleti modernizációt tágabb összefüggésben vizsgálja. A második rész öt esettanulmányon (Egyiptom, Irak, Irán, Palesztina és Omán) keresztül mutatja be a közel-keleti politikai rendszerek, társadalmak közötti hasonlóságokat és különbségeket.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!