Zentai István: Meggyőzéstechnika és kritikai gondolkodás a mindennapi életben

Ami a politikumot illeti, a rendszerváltás óta eltelt rövid időben sikerült az emberekkel elhitetni, hogy a világnak két arca van, vagy piros, vagy narancssárga, más lehetőség nincs. Ha nem megy a gazdaságnak, ha vereséget szenved a csapat, ha csótányinvázió van vagy árvíz, ha a főnök ideges, ha intőt kapott a gyerek vagy kifutott a tej, ennek lehetséges oka csakis piros lehet. Vagy narancssárga. A politikai „elit” tagjai furcsa kis homokozójukban jól vannak, köszönik szépen, és ha megint választani kell, majd értesítenek időben.
A média munkatársai minden képzeletet alulmúló tehetségtelenséget és felkészületlenséget mutatnak be nap mint nap, és ha végleg száműzik őket a szakmából, akkor még mindig lehetnek szóvivők vagy főiskolai tanárok. Mindenesetre, addig is rendíthetetlenül ápolgatják saját kis buta sztárkultuszukat, bízva abban, hogy mindig van valaki, aki „velük marad”. A műsorvezetők szakmai kiválasztásának eszköze a realityshow, és kétségtelen, hogy a különböző villákból avanzsált képernyőemberek gyakran sokkal jobbak, mint a „szakmabeliek”.
A hír árucikk és a szemétben keresendő: járványbűzös pöcegödrökben, síkos vértócsákban, fülledt pornográfiában, az elnyomorodásban, az ostobaság Mount Everestjén. És persze a politikai élet hulladéklerakataiban.
Oktatási rendszerünk kacsalábon forgó palota, hiszen az alapjait rég elhordták alóla, és hírlik, hogy a kacsalábat is privatizálják. Sok száz felsőoktatási karunkon tanul az ország színe-java, már miután az első néhány félévben kivergődik a funkcionális analfabétizmusból...