TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Pszichológia kategória termékei
A lángész

: A lángész

Kiadás:

Budapest, 1938

Kiadó:

Királyi Magyar Egyetemi Nyomda

Kategóriák:

Pszichológia

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Természettudományok elemei

Terjedelem:

58 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

Az emberi elmetehetség az emberi létnek sokféle megnyilvánulása mellett legfőképen azért érdekel, mert az emberi alkotás, vagyis az emberi haladás terén döntő szerepet játszik. Az emberiség a régmult időkben is egyes fajták egyéni túlfejlődése következtében a kultúra nagyon magas fokára jutott fel. Elég a régi egyiptomiakra utalni. Az emberi elmetehetség valójában összetett fogalom; nemcsak a középponti idegrendszer érző-érzékelő és mozgató működéseinek hiánytalanságán alapul, hanem az öntudatban összegyűjtött tudás feldolgozásán, a társító műveleteken, azaz a szorosan vett gondolkodáson is. Minden emberi alkotás közvetlen tapasztalatokból indul ki, amint ezt egy Newton, egy Edison, egy Marconi stb., stb. eseteiben látjuk; ezeknek emberileg nagy tette az, hogy értelmük fennakadt oly körülményeken, amelyek más halandónak fel sem tűntek, illetőleg jelentőségük ezek számára teljesen homályban maradt. Tehát az emberi társítási művelet végeredményben olyan agyi munka, amely a legmagasabb fokán eredeti és újszerű emberi alkotásokra, zseniális cselekményekre vezet és így az emberi elmetehetségnek csúcspontja nem egyéb, mint az agyvelő kérgében végbemenő folyamat a legmagasabb hatványon.

leírás:

Előző tulajdonos bélyegzőjével.

A papírborító széle enyhén töredezett.

Állapot:

használt, de jó állapot

Ár:

600 Ftrendelhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!