Kálmán Zsófia, Könczei György: A Taigetosztól az esélyegyenlőségig

„A könyv, amit az Olvasó a kezében tart, s amibe talán már bele is lapozott, alighanem a legfontosabb írásművek egyike, ami hosszú évek óta Magyarországon megjelent. Szakkönyv a javából – de sokkal több is annál. Tárgya jószerint körülhatárolhatatlan. Ugyanarról szól, amiről a világirodalom legnagyobb remekművei: az emberről. Az ember sorsának – születése körülményeiből, környezete adottságaiból, az őt körülvevő társadalom értékvilágából óhatatlanul következő és bárki máséval összehasonlíthatatlan – alakulásáról. Azon belül hangsúlyozottan a sérült ember és közvetlen környezete, a sérült ember és a társadalom kapcsolatáról. Mindenekelőtt az ő, a sérült ember szemszögéből. És az ő emberi szükségleteit figyelembe véve. Azaz egy olyan kérdéshalmazról, amelynek kezelése a mindenkori jelen és a mindenkori társadalom gondolkodásmódjának függvénye. S amelynek megoldása vagy megoldatlansága itt és most – Magyarországon, a huszonegyedik század elején; a közös európai kultúra határvidékén; egy politikai rendszer-váltás, társadalmi szemléletváltás, ki tudja, meddig húzódó korszakhatárán – az ország értékvilágának hűséges képe is. A könyv különleges értéke, hogy ennek az értékvilágnak a gazdagítását szolgálja. Tudatosan vállalt témája valamennyi -jogi, intézményi, pedagógiai -vonatkozásának ismertetésével. S minden szavával arra törekszik, hogy a szeretet értékrendjét érvényesítve hatástalanítsa azt a szemléletet, amely mindmáig képtelen volt megteremteni és intézményesíteni az egészséges és sérült emberek gyümölcsöző együttélésének társadalmi és anyagi előfeltételeit. Hadd legyek elfogult: talán azért áll hozzám olyan közel ez a könyv – közelebb, mint akárhány irodalmi remekmű –, mert szakkönyv létére is egyértelműen és félreérthetetlenül szól mindannyiunkhoz. Mert mint egy tükörben ismerjük fel benne önmagunkat. A kép, amit felismerünk, korántsem hízelgő. De hiteles. Egyvalamit sugall, de azt parancsoló erővel: rajtunk múlik, a jóakaratunkon, hogy az a kép megváltozzék. S hitelét veszítse.” (Göncz Árpád)