TÁRSADALOMTUDOMÁNY (történelem nélkül) / Pszichológia kategória termékei
Út az istenektől Istenhez

: Út az istenektől Istenhez

Kiadás:

Budapest, 2007

Kiadó:

Saxum Kiadó Bt.

Kategóriák:

Pszichológia Vallás vegyes

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

132 p.

Kötésmód:

karton

ISBN:

9789637168918

tartalom:

"A szerző fiatal kora óta sokat törte a fejét azon, hogy az egyistenhit miért győzte le a politeizmust. Hiszen több istenben hinni sokkal szabadabb, örömtelibb, kevesebb bűntudattal terhelt élet, egyiktől a másikhoz lehet fordulni védelemért. A szigorú egyetlen Isten becsaphatatlan, nem lehet előle elbújni, elmenekülni, üdvözülés és kárhozat csak az ő kezéből ered. A vallásokban ő a totális rendszer. Erről ír ebben a könyvében. Kapóra jött számára a Gnózi és a Gnosztikusok újbóli megerősödése, amely ellentmond sok vallásos hagyománynak, s főként Júdás evangéliumának felbukkanása. Minden társadalomnak vannak lezárt és megkövesedett mítoszai. Júdás az árulók árulója, az emberiség legnagyobb gonosztevője. Soha nem fogják elfogadni, mint Krisztus egyetlen szövetségesét, megértőjét a megváltás művében. Holott alakja kezdettől furcsa, kettős fényben villódzik. Csókja vajon a Jeruzsálemben közismert názáreti rabbi elárulása volt-e, vagy a szeretet utolsó fénye Jézus életében? Erre a kérdésre ma már senki sem fog válaszolni. Mégis egy pillanatig el lehet gondolkozni az eddig ismeretlen evangélium megrendítő közlésein is. Ezután mindazt el lehet gondolkozni az eddig ismeretlen evangélium megrendítő közlésein is. Ezután mindazt el lehet vetni, amit állít, vagy halvány lehetőséget nyitni a kétezer év előtt lejátszódott tragédia és misztérium másféle értelmezése előtt."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!