Fliegauf Judit: A mentőautó árnyékában

A lépcsőn üldögélő idős ember esetében, az ő hajléktalansága mögött azonban, úgy éreztem, hogy valami egészen más jellegű tragédia húzódik meg. Külseje is rendezett volt, nem hasonlított a csavargókra, akiknek mocskos rongyokba takart testük a mosdatlanság szinte elviselhetetlen bűzét szokta árasztani. Mindenesetre a tisztálkodás fokáról alaposan meg akartam győződni, és a gyér világításnál apró élősdiek után kezdtem kutatni, nehogy az éjszaka hátralévő részét az ilyen esetekben mindnyájunk számára kötelező fertőtlenítő fürdéssel kelljen eltölteni. Az éjszakai kötelező pancsoláshoz semmi kedvem nem volt. Nem találtam ugyan semmi gyanúsat, de azért diszkréten megkérdeztem, nem szokott-e vakaródzni? Vidáman nevetve válaszolt.
– Óh, kedves lélek, nincs énnekem még szúnyogom se, elhiheti nekem.
Így lett ő nekem Szúnyog bácsi, és több hónapon át tartó, elég gyakori találkozásainkból adódó barátságunk alatt én voltam a „kedves lélek”.