G. T. Dickinson: Eszter, aki elnyerte a király kegyeit

Ha megnézünk egy keleti szőnyeget, teljesen lenyűgöz szépsége, tökéletessége. Ez történt velem is, amikor barátommal beléptem Indiában egy szőnyegkereskedő boltjába. Ránéztünk a csodálatos bokhara, színes perzsa, pazar afgán és másfajta szőnyegek tömegére, és teljesen elkápráztatott bennünket a szőnyegkészítő művészet. Már az is boldogsággal töltött el, hogy élek, és csupán rápillanthatok az emberi ügyesség és odaadás e remekművére. [...] Ha a legtöbb keleti szőnyeget megfordítjuk, első pillantásra nem fedezzük fel a minta szerkezetét, csak kusza szálakat látunk. Biztosan senkinek sem támadna kedve egy keleti szőnyeget megvenni, ha csak a hátoldalát látná. De közelebbről megnézve - nem egykönnyen ugyan - észrevesszük a színének szépségét is. Ott van a minta, csak rejtettebben. A szőnyeg tökéletes szépsége nem alakulhatott volna ki az alsó kuszának tűnő szálak nélkül.
Az életben is megvan ez a nagyszerű minta. Ha alaposabban nézzük, akkor észrevesszük, hogy ott van, világosan és félreérthetetlenül. Minden ember és nép életében felfedezhető, akár elismerjük, akár nem. A Mester szövi a szálakat, és így alakítja ki az élet titokzatos szövevényét. Gyakran csak a baj és a zavar szálait vesszük észre, mert csak a rossz oldalt nézzük. Shakespeare-nél olvashatjuk ezt a Szentírásra emlékeztető sort: „Édes az, mire a balsors megtanít.”