Jens Peter Jacobsen: Grubbe Mária

A levegő, mielőtt a hársfa koronája alatt megpihent, végighullámzott a barna puszta és a szomjas mezők felett; a nap fölhevítette, az országút pora áthatotta, de most már megtisztult a sűrű lombokon át, lehütötték a hideg hárslevelek és a sárga hársfavirág nedvességgel és illattal telítette meg. Most már nyugodtan és elégedetten csillogott a világoszöld boltozat alatt, míg halkan rezgő levelek és világossárga pillangók csillámló szárnylebbenései simogatták. Friss, duzzadt emberi ajkak szívták be ezt a levegőt, s a mell, mely belélegzése alatt emelkedett, fiatal és gyöngéd volt. Gyöngéd volt a mell és finom a láb, a derék keskeny, a növés karcsú, az egész alak sovány, de erőteljes. Csak a sűrű sötét-aranyszínű haj volt gazdag, mely félig lekötve, félig szabadon hullott alá; a kis sötétkék bársonykalap lecsúszott róla és csak a nyakán megkötött szalagnál fogva csüngött hátán, mint egy barátkámzsa. Különben semmi klastromias nem volt az öltözetén; széles, egyenes vászongallér hajlott ki a levendulakék honiszőttes ruhára, melynek rövid, bő, fölhasított ujjából egy pár finom hollandi vászon dúdoros ujj duzzadt elő; világos-vörös szalagcsokor volt a mellén és vörös csokrok a czipőin.