Hans Christian Andersen: Képeskönyv képek nélkül

"Csodálatos! Ha legmélyebben, legmelegebben érzek, úgy érzem, mintha kezem és nyelvem meg volna kötve; nem tudom érzelmeimet úgy kifejezni, a hogy bennem élnek; s mégis festő vagyok, ezt mondja szemem, ezt mindnyájan elismerték, kik vázlataimat és képeimet látták. Szegény fiú vagyok, oda át lakom egy keskeny utczában, de azért világosságom bőven van, mert lakásom jó magas és túllátok minden háztetőn. E városba érkezve, eleinte úgy éreztem, hogy szívem elszorúl, hogy egyedűl vagyok; erdő és zöld halmok helyett csak szürke kürtőket láttam magam előtt. Egy barátom sem volt, egy ismerős arcz sem köszöntött."