Kellér Dezső: Kortársak és sorstársak

Egy konferanszié emlékei életéről, pályájáról de főleg és elsősorban a műfajról, amelynek életét szentelte. A magyar kabaré hatvan-egynéhány évéből negyvenben ő is benne van. Ez a kötet az első húsz esztendő történetét rögzíti. Az emléksor ott fejeződik be, a felszabadulás első éveiben, amikor végleg eldőlt, hogy főfoglalkozásának a konferálást választja. Felvonultatja kortársait és sorstársait, kezdve Salamon Bélával, aki első tréfáját azzal adta vissza, hogy "magából sose lesz kabaréíró". Elmondja, milyen tanácsokat kapott a kezdet kezdetén Szép Ernőtől; hogyan akarta az Otthon-körben Nóti Károly lebeszélni a pályáról, s mit köszönhet "Nézzse Feketének" és a Népkabarénak. Felidézi emlékét az Andrássy úti és a Teréz körúti Színpadnak, úgyszintén a Bombabiztos és Disznólkodó kabarénak. Portrét rajzol a magyar kabaré feltalálójáról; két elődjéről, Nagy Endréről és Békeffy Lászlóról, akiktől átvette a konferálás stafétabotját. Megemlékezik írótársairól: Rejtő Jenőről, Lőrincz Miklósról, továbbá a magyar kabaré kiválóságairól: a kis-Rothról, Boross Gézáról, Herczegről és Komlósról, Radó Sándorról, Solti Herminről és másokról, akikkel pályafutása alatt összehozta a sors.