Semezdin Mehmedinovic: Ruszki komputer

Z. biciklivel érkezett, letámasztotta a bejárat előtt, majd Omarskáról kezdett mesélni. A történet émelyített, de ő könnyedén írta le az eseményeket, mintha nem is vele történtek volna meg. Végül azt mondta: „Én is költő vagyok.” Úgy gondolja, azért élte túl, mert dicsőítő éneket írt a láger parancsnokához. Ez talán a huszadik századi lágerek tipikus jelensége: az áldozat megpróbálja elnyerni annak kegyét, aki életről és halálról dönt. Megkértem, hogy szavalja el a verset. Csak másodszori rábeszélésre engedett. Lámpalázas volt, a hangja remegett, amíg kimondta azokat a mondatokat, amelyekkel megvásárolta a saját életét, jobb kezét a mellkasához szorította, a szívéhez, mint egy sportoló himnusz közben.