Salman Rushdie: Szégyen

"Egyszer volt, hol nem volt, volt két család, amelyek közös végzetét még a halál sem választhatja széjjel. Mielőtt hozzákezdtem, azt hittem, szinte kizárólag hímnemű lesz a mese, nemi versengésről, ambíciókról, hatalomról, pártfogásról, árulásról, halálról, bosszúról szóló szép saga. De lám, mintha a nők kerekednének felül, gyújtópontba menetelnek a perifériáról, s követelik, mondjam el az ő tragédiájukat, komédiájukat, történetüket is, arra kényszerítenek, hogy mindenféle kígyózó bonyodalmakon vezessem keresztül mesém fonalát, s hogy "férfias" cselekményemet mintegy megtörve lássam és láttassam a "nőies" fordított oldal prizmáján át. Úgy tűnik, a nők pontosan tudták, mit is akarnak - azt, hogy történetük magyarázza meg, sőt foglalja magába a férfiakét. Öltés nélküli viselet az elnyomás köntöse, a társadalmi és nemi szerepek tekintélyelvűen megszabó társadalmak, amelyek a becsület és a magántulajdon tűrhetetlen terheivel nyomorítják le asszonyaikat, bőséggel tenyésztenek másfajta elnyomást is. S másik felől: a diktátorok - legalábbis a nyilvánosság előtt, mikor mások nevében beszélnek - mindig puritánok. Kiderül tehát, hogy az én "férfias" és "nőies" cselekményeim végül is ugyanazt a történetet jelentik. Remélhetőleg nem kell külön mondanom, hogy a legelnyomóbb rendszer sem tud minden nőt elnyomorítani. Pakisztánról köztudomású - és hitem szerint méltán az - hogy asszonyai sokkal megkapóbbak, mint a férfiai... a láncaik azonban korántsem fiktívek. Valóságosak. És egyre súlyosabbak. Ha egyvalamit elhallgatsz, elhallgatod azt is, ami belőle következik. Végül pedig fölrobban az egész, mindenestül."