Christiane Desroches-Noblecourt: Tutanhamon. Egy fáraó élete és halála

Tutanhamon legendás neve az ókori történelem egyik érdekes fejezetét idézi fel: az ősi Egyiptom bámulatra méltó művészetének fénykorát. De emlékezetünkbe idézi a modern régészet egyik romantikus és izgalmas szakaszát is. Amikor 1922. november 26-án Howard Carter szívós munkája nyomán feltárult Tutanhamon több ezer évig elfeledett sírjának ajtaja, a felfedezés az egész világot lázba hozta. A káprázatosan gazdag, páratlan szépségű és úgyszólván teljes épségben maradt kincstömeg, amellyel a sírt telezsúfolták, valóságos szenzáció volt vilgászerte. Még olyan babonás hírek is felröppentek az újságokban, hogy ez a páratlan felfedezés átkot vont a kutatócsoport tagjainak fejére: a "fáraó bosszúját" kezdték emlegetni, és ma is akadnak még emberek, akik hitelt adnak e misztikus valótlanságoknak... Mi a valóság és mi a képzelet szüleménye? Lehetséges, hogy a tények még fantasztikusabbak, mint a legenda? Christiane Desroches-Noblecourt lebilincselő szövegéből és a magas színvonalú, valósághű képanyagból valóban bámulatos tények derülnek ki. A szerző először a sír felfedezésének történetével foglalkozik: elmondja, hogyan bukkant rá az angol régész Tutanhamon nyugvóhelyére, hogyan találta meg az 1110,4 kg súlyú színarany szarkofágot, s mi az igazság a "fáraó bosszúja" körül. Ezután világos történeti áttekintéssel lefesti az évezredekkel ezelőtt lejátszódott drámát. Elemzi Tutanhamon gyermekkorát és kibogozza bonyolult családi kapcsolatait; megkapó részletességgel idézi fel a koronázási szertartást és az ifjú király rövid, kilencévi uralkodását. Új, tudományos körökben még vitatott felfogásban magyarázza a sírban talált különféle tárgyakat, majd leírja a fáraó tetemének bonyolult mumifikálási műveletét s a halhatatlanságra való előkészítésével kapcsolatos temetési szertartásokat. Végül új adatokkal világítja meg a fáraó özvegyének nehéz helyzetét és a trónutódlási problémát. Könyörtelen ellenségei még halálában is üldözték Tutanhamont, minden nyomát el akarták törölni annak, hogy valaha is élt, hogy ezáltal - hitük szerint - megfosszák a halhatatlanságtól, az új élet lehetőségétől. De 3265 esztendő után az ifjú fáraó földi maradványai napvilágra kerültek, vallottak a sok évezredes tárgyak, s Tutanhamon diadalmaskodott hajdani ellenfelein, íme, mégis elnyerte a halhatatlanságot - ha másképp is, mint ahogy az az egyiptomi papok annak idején gondolták.