Tomori Anasztáz: Emlékkönyv a magyar irodalomból

Majd mindenki ír ifjabb korában kedveseinek – majd mindenki kap azoktól emléksorokat s őrizve tartja fenn jövője kincseiül. E kis könyvben én is emléklapokat nyújtok át a magyar irodalomból. Óhajtom, hogy tisztelve emlékezzék az olvasó azon nevekre, melyek e lapokat ékesítik; óhajtom, hogy oly kincset találjon a magyar közönség e kis irodalmi gyűjteményben, minőnek én ismerem azt. A gyöngyök tengere nem oly mély, mint az, melyből e kincset hozta föl a búvár – a kebel. Mélyebb ez annál s drágábbak gyöngyei; hullámzóbb, ha vihar zúg el fölötte; ragyogóbb ha a boldogság napja tükrözi magát benne.
Egyedül gyűjteménynek nevezem e kis könyvet, mert előre meg akarom jegyezni, hogy abban semmi rendszert nem követtem, sem az irodalom remekeit kiállítani vagy egyes írók műveit párhuzamba hozni nem akartam. Találhat az olvasó ép azon írók legszebb gondolatokat, kiknek műveiből én kevés vagy semmi jegyzetekkel sem bírok.
Bocsásson meg az olvasó, ha egyes gondolatok kiszakításánál levontam az értelemből, becsből, szépségből, melyet azok csak összefüggésben egészítenek ki; bocsásson meg az olvasónő, ha kegyetlen valék, leszakítva tövéről a virágot s lankadtan választám el a viránytól, melynek dísze volt.
Jegyzeteim kiadását azon hizelgő felszólításokra határozám el, hogy bizonyos hézagot töltend az be irodalmunkban, vagy legalább azon könyvek sorában, melyek az ifjú közönség előtt kedvesek.