Filip Jánsky: Égi lovasok

"Nem tudom, mitől tántorodtak meg, talán megbomlottak. Hangos puffanás, Mary a földön hever. Félrelököm az utamban álló székeket, de már nem érek oda idejében. Előttem fejetlen tolongásban torlódnak össze az emberek. Rájuk kiáltok, szeretnék utat törni közöttük. Erre felém fordulnak. Ezt a második sikoltást az életem végéig hallani fogom. - Szörnyeteg! Nem is sikoltás volt, csak egy elfojtott, rémült nyöszörgés. Minden arc felém fordul, ettől magamra döbbenek. Mindenki rám mered, a nők iszonyodva kapaszkodnak a párjukba, de a férfiak is alig tartják magukat. Végigjártatom rajtuk egyetlen szemem, a másik helyén üres gödör tátong - feléjük fordítom feketére égett arcomat. Ezt az orr nélküli, ajak nélküli arcot, ezt a néhány üszkös heggé pörkölődött izomcafatot az előremeredő állal és a kiugró pofacsontokkal. Minden arcon néma döbbenet ül."