Árkus István: Külpolitikai újságírás

Az újságírásnak arról az ágáról, amelyet a külpolitikus folytat, a megszállottság határát súroló gőgös kitételektől a munka teljes lebecsüléséig sokszor a legvégletesebb vélemények hallhatók. Vannak olyan belpolitikus kollégák, akik fitymáló modorban nyilatkoznak a külpolitikus által írott cikkekről, kommentárokról. „Ezeknek egy lépést sem kell tenniük. Leülnek az íróasztalaikhoz, felemelik a telefont, s az archívum valamelyik munkatársának elmondják kívánságaikat: ezt meg ezt gyűjtsék össze az MTI-ből vagy a cikkgyűjteményekből. Még arra is lusták, hogy idegen nyelvű anyagot kérjenek hozzá, hiszen ha külföldi lapokat is küldenek le az anyagban, az azokból átvett részeket le kellene fordítaniuk. Végigfutják a kivágásokat, átballagnak a gépírónőhöz, és lediktálnak két-három vagy éppen négy flekket, annak megfelelően, mekkora helyet szánnak a lapban a cikkeiknek. Kell-e ennél könnyebb munka?” S esetleg még hozzáteszik: „Ne csodálkozzatok tehát, hogy mi, belpolitikusok nem olvassuk el kommentárjaitokat, hiszen naponta figyelemmel kísérhetjük a MTI telexanyagait és hallgathatjuk a rádió híreit. Bezzeg nekünk mennyivel nehezebb! Ha üzemi riportot készítünk, ki kell menni a gyárba, tovább folytatni a minisztériumban a tájékozódást, sokoldalúan ellenőrizni kell mindent, s így sokszor több nap, bonyolultabb esetekben egy hét is eltelik, míg a szorgos anyaggyűjtés után végre összeáll a cikk, a riport.