Gustavo Adolfo Becquer: Gustavo A. Becquer (a spanyol Heine) dalai és válogatott meséi

GUSTAVO ADOLFO BECQUER (1836-1870.)
"Az olvasó közönség rendesen úgy változtatja a maga íróit és költőit, akár csak a nagyvilági hölgy az ő divatos öltözékeit. Ma ezt az irót kapja fel, holnap a másikért rajong s holnap után talán már egy harmadikat fog részesíteni kegyében. Ez könnyen, úgyszólván egy csapásra hódítja meg csapodár szívét; az lassan, szinte lépésről-lépésre csikarja ki jóindulatát.
A sors e kegyeltjein kívül vannak azonban oly írók is, kiknek a közöny, a részvétlenség jegét megtörni sehogy sem sikerűl. Bár tehetségök és tudásuk nem egy kiváló termékével vettek részt a szellemi versenyen, az elért siker még sem áll arányban munkájok belső értékével. Egyesek ennek következtében végleg búcsút mondanak a múzsáknak, másokat ellenben ezután is munkára sarkal a remény, hogy, ha életükben nem, hát a haláluk után mégis csak javukra billen az igazság elismerést osztó mérlege. Nem egy költő jeltelen sírján virúlt ki utólag a babér s ömlött el a dicsőségnek "időn s enyészeten" átragyogó fénye!
Ha valakire, úgy G. A. Becquerre illenek e szavak. Csinos, mély érzéstől áthatott és meglepő ötletekben, súlyos gondolatokban bővelkedő dalai életében alig keltettek a szokottnál élénkebb érdeklődést. Ékes tollal, pazar képzelemmel megírt meséit megilletődve olvasta ugyan a folyóiratok közönsége, de általános feltűnésben, zajosabb sikerben ezeknek sem volt részök...
Alig húnyta le azonban örök álomra szemeit, máris érezni kezdé nemzete a veszteség súlyát, mely őt halálával érte.”