SPORT ÉS PASSZIÓ / Sport kategória termékei
Judo övvizsgák

, : Judo övvizsgák

Kiadás:

Budapest, 1982

Kiadó:

Sport Lap- és Könyvkiadó

Kategóriák:

Sport

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

431 p.

Kötésmód:

karton

ISBN:

963253333x

tartalom:

"Magyarországon a judo - vagy ahogy nálunk ismerik -, a cselgáncs mindössze harminc évvel ezelőtt kezdett elterjedni. Mint testgyakorlati ág tehát egyike a legfiatalabbaknak. Ugyanez elmondható az egész világ judosportjáról is, hiszen az első hivatalos Európa-bajnokságot meglehetősen későn, 1951-ben rendezték meg Párizsban; az első világbajnokságot pedig még ennél is később: 1956-ban Tokióban. Ez előtt csak nemzeti bajnokságokat és egy-két nemzetközi versenyt tartottak ebben a sportágban. Harminc év egy sportág életében vajmi kevés. Tán arra elegendő, hogy az adott versenyszabályok mellett kialakuljon versenytechnikája, oktatásának legfontosabb módszere, sajátos edzésmetodikája. Be kell vallanunk, hogy nekünk még ezen a területen is sok a tennivalónk. Mindezek ellenére a judo - előtűnve az ismeretlenség homályából - sokat fejlődött. Az 1880-as évek táján már maga Jigoro Kano - a cselgáncssport megteremtője - is gyakran hangoztatta, hogy a judo bekapcsolása a nemzetközi sportmozgalom vérkeringésébe jótékonyan elősegítette a fejlődését. Kano tulajdonképpen ezt is akarta elérni akkor, amikor elküldte legkiválóbb tanítványait, a sportág első "nagyköveteit" a világ minden részébe, többek között hazánkba is, hogy népszerűsítsék, tanítsák, oktassák a judót. Szinte valamennyi földrész számos országában egyre-másra (Kano által sem remélt gyorsasággal) alakultak a nemzeti szövetségek. Egyre többen ismerték fel a judo testet-szellemet formáló értékeit, praktikumát, s látták meg a mesterségesen táplált misztikus köd mögött annak valódi arcát. A sportágak történetében hihetetlenül rövid időn belül sikerült a judónak elfoglalni méltó helyét a sportok nagy családjában. Kano remélni sem mert álma valósult meg akkor, amikor a tokiói nyári olimpiai játékok programjába felvették a judót. Ezzel teljesült végül a judót kedvelők nagy táborának kívánsága. "

leírás:

Érvénytelen bélyegzővel.

Állapot:

használt, de jó állapot

Ár:

1 800 Ftrendelhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!