Magyar Tamás: Rendőr voltam Kambodzsában avagy élet és halál Pol Pot országában

"Hat óra hét perckor két hatalmas robbanás remegtette meg a házunkat. Én a vécékagylót átölelve, a fürdőszoba kövezetén hasalva, lehunyt szemmel imádkoztam. Szóltam Andrásnak, hogy fordítsa felém a kamerát, és vegye fel a családomnak szánt, talán utolsó üzenetemet. Ha velem valami történne, ha nem élném túl a támadást, akkor legalább kamerán keresztül el tudjak búcsúzni tőlük. Doki egyre csak nyugtatott. - Meglátod, megússzuk, eddig mindent megúsztunk! - mondta. De én szinte nem is hallottam, hogy mit mond, és férfiasan bevallom, akkor ott, abban a pillanatban halálfélelmem volt. Nem kívánom senkinek, hogy hasonló szituációba kerüljön. Nem tudtam másra gondolni, csak a családomra, eddigi szép életünkre. Kavarogva pörögtek le szemem előtt az együtt töltött szép emlékek képei, és egyre csak azt mondogattam magamban: túlélni, túlélni, túlélni!"