Molnár Gábor: Holdárnyékban az őserdő

"Fellélegzem az egyenlítői forróságban, és úgy érzem, boldog vagyok. Szél indul a tenger felől, s az Amazonas tölcsértorkolatában lévő Belém város népe is könnyebbülten lélegzik fel a felhőréseken lenézegető nap enyhülő tüzében. Rezdülnek, súgnak az Avenida Republica széles járdáinak szegélyén a roppant mangótörzsek levélrengetegei. Libbenő, piros, kék, lila ruhás nők mint szállongó lepkék tűnnek el a kerekedő, esőt hozó szélben a fehér és fekete senhorok szalmakalapos csoportjaival. Szélrohamok közt csörömpöl el az utasokkal rakott bondi, a rövid villamos. Nincs megállója, intésre áll meg, szedi fel vagy bocsájtja ki csöndítésükre az utasokat. A sarkon szénporos zsákjaiban faszenet kínáló szénégető harsány Carbon! Carbon! kiáltása töri csak át az eső elől menekülők és a felsüvöltő szél neszét. Kiáltásait felénk hordja a port kavaró, erős szél."

Védőborítója szakadozott.