Páll Endre: A vaddisznó és vadászata

Nyúllövéshez nem kell bátorság, sem különösebb rátermettség, de aki vaddisznóra vadászik, annak biztos kezű lövőnek, jó érzékű vadásznak kell lennie, mert bizony a malacait védő koca vagy a sebzett vadkan nem mindig futamodik meg a vadásztól, akármilyen szép zergetollas kalapot is visel. Pedig ma, az ötszáz méter távolságról ölő, robbanó golyók korában nem sok esélye van szegénynek. Milyen más volt, mennyivel férfiasabb, amikor még dárdával bújt a vadász a vadkant rejtegető sűrűbe, és a fogát csattogtató remete szembefordult üldözőjével. Bizony ilyenkor közel egyenlő eséllyel folyt a harc. A vaddisznót ne csak üldözzük, hanem becsüljük is meg. Egyetlen európai vadunk, amelynek vadászata veszéllyel járhat. S mivel a vadászatot nemcsak szórakozásnak tartjuk, mely élvezetesebbé teszi a munka utáni pihenést, hanem sportnak is, mely turisztikai és céllövészeti oldala mellett fejleszti az önuralmat, bátorságot és hidegvért is, a vaddisznó vadászata különösen érdekes számunkra.