Fekete lángok. Nyugat- és Közép-Afrika költészete

Szenegál. Kamerun. Kongó. Elefánt-csontpart. Benin. Guinea. Mali. Közép-afrikai Köztársaság. Niger. Gambia. Togo. Sierra Leone. Libéria. Ghána. Nigéria. Országok sora, melyeket néhány évtizede még aligha talált volna meg az olvasó a térképen. S a felszabadulás, a nemzetté válás, az új s előre nem látott problémák felfakadása, az egész gyorsított iramú történelem máris költők sorát lépteti színre. Forradalmárokat, akikből államfő lett, mint Léopold Sédar Senghor – államférfiakat, akikből forradalmár mártír lett, mint Lumumba. Forradalmárokat a szó irodalmi értelmében is, hiszen csaknem előzmény nélkül kell megszólalniuk, messzire nyúlva eszközökért; az ősies mélyben gyökerező afrikai folklórkincshez, s a gyarmatosító Európa klasszikus örökségéhez s legfrissebb formanyelvéhez. Nem írhatnak anyanyelvükön, mert országhatáraik nem etnikai határok, a törzsi-nemzetiségi széttagoltság gátolja irodalmi nyelveik kifejlődését – angolul írnak és franciául, könnyítve s nehezítve mondanivalójuk megszólaltatását, afrikai mivoltuk kifejezését, saját eszméik s indulataik, forró és erőteljes érzelemviláguk, jellegzetes karakterük megjelenítését a világlírában.