"Harminchat variáció egy témára: szeretlek. Halvány körvonalakban bontakozik ki előttünk az igénytelen kis történet: a szerelem ébredése, a beteljesülés, majd disszonáns akkordok és végül a válás. A művész végig szordinóval játszik. Talán csak az utolsó vers lázas vízióiban sejtet meg valamit a gáláns játék mögött feszülő tragédiából. Bensőséges, leheletfinom zene árad a kis dalokból, a szavak, a rímek és a ritmus andalító harmóniája."
Mondj búcsút, búcsút, búcsút,
Mondj búcsút lánykorodnak,
Lezárul már e bús út,
A boldog Vágy lobog csak -
Még derekadra öv simul,
Hajadra főkötő borul,
De hallod már a kürtjelet
Kerubok ajkán zengeni,
Csatold le csöndben ővedet
Feltárva lányos kebleid,
És tedd le csöndben főkötőd:
Lányságodat a Vágy előtt.
***
Az alkonyégi ametiszt
Mind mélyebb kékbe hull,
Az utca fáin át fakó
Zöld lámpák lángja gyúl.
Dal szól a régi zongorán,
Derűs, nyugodt, meleg,
A sárga billentyűk fölött
A kis fej megremeg.
Sóvár, ijedt szem űzi még
Az álmok dallamát -
Az alkony éji kékbe hull
Az ametiszten át.