Illyés Gyula: Nyitott ajtó. Válogatott versfordítások

"Újkori művelődésünk szerencsés nemzeti hagyománya az az igény, hogy irodalmunk a világirodalom közlekedő edényén legyen egy kis ág; akármilyen szerényen is, be annak az állását jelezze!" - vallja Illyés Gyula. S a világirodalomba "belépni" igazán azzal lehet, hogy meghódítjuk, az egész nép közkincsévé tesszük mindazt, ami látókörünket kitágíthatja, gazdagíthatja, megtermékenyítheti kultúránkat. Az a nemes buzgalom ösztökéli Illyés Gyulát is, mint nagy elődeit, Aranyt, Petőfit, Babitsot, Tóth Árpádot, Kosztolányit: életre kelteni idegen kultúrák "bebalzsamozott halottait", bekapcsolni a mi áramkörünkbe a kortárs-költők sokak számára a nyelvi korlátok miatt hozzáférhetetlen műveit, eszmevilágát. Ezért szólaltatta meg magyarul a középkori francia költészet nyers bájú remekeit, ezért azonosul mély alázattal nemcsak a költő-rokonokkal: Burnsszel, Puskinnal, Jeszenyinnel vagy Éluard-ral, hanem azokkal is, akik más költői "naprendszerek" csillagai. S ehhez Illyést nemcsak - s talán nem is elsősorban - fölényes mesterségbeli tudása, a magyar nyelv legmélyebb rétegeit is magába ölelő nyelvi gazdagsága segíti hozzá, hanem egész életművével szenvedélyesen vallott hite: "Egy-egy korszakban mennyire egy nyelvet beszélnek a költők, kiemelkedve anyanyelvük sövénye, országuk váröve mögül! Mennyire értik ők egymást még vitáikban, veszekedéseikben is! Korszakról korszakra mennyire erősbül a remény, hogy a szóértésük, egyetértésük végül az egész emberiség egyetértése lesz".