Eugéne Borrel: A szonáta

Manapság a szonáta egyike a leggyakrabban előforduló zenei műfaji jelöléseknek. A zeneszerző, hangjában egy szemernyi elégedettséggel bejelenti barátainak: „Jövő héten előadják a zongoraszonátámat.”. A virtuóz eldicsekszik vele, milyen sikert aratott az Appassionata szonáta előadásával. A zenekedvelő az iránt érdeklődik, hol hallgathatná meg kedvenc szonátáját. A szülők megdorgálják gyermeküket, mert nem gyakorolta a leckére felkapott szonatinát. A tanár pedig így szól tanítványához: „Vegye fel a szonátát az ismétlőjeltől addig, ahol újra kezdődik.” És így tovább.
Már most – a zeneszerzőket kivéve – talán egy sem akad ezer ember közül, aki csak megközelítő pontossággal meg is tudná határozni: mi a szonáta. Annál kevésbé, mivel a zenei dolgok iránt érdeklődők nagyon hamar ráeszmélnek, hogy vannak olyan szonáták, mint például Händeléi vagy Bachéi, „amelyek nem kezdődnek újra”, s mégis szonáták...