Így láttuk Bartókot

Az emlékezések gyűjteményének első kiadása Bartók születésének centenáriumára látott napvilágot, 1981 nyarán. Példányai három hét alatt gazdára találtak. Nem voltak hát teljességgel alaptalanok „a növekvő teljesség és pontosság jegyében” létrejövő új kiadást jövendölő szerkesztői szavak. Amelyek most, egy újabb Bartók-jubileum jegyében, halálának ötvenedik évfordulóján, valóra válnak. Az olvasóközönség akkori lelkes érdeklődését tapasztalva, nem hittük volna ugyan, hogy e második kiadásra tizennégy esztendeig kell majd várni – de Magyarországon, a korlátlan lehetőségek és korlátlan lehetetlenségek országában, a kulturális kínálat, jó ideje már, nem áll feltétlen oksági összefüggésben a kulturális kereslettel. A zenei könyvek esetében még annyira sem, mint a művelődés egyéb területein. Itt az állami monopólium léte jószerivel elsorvasztotta a versenyszellemet – mire pedig az állami monopólium maga is elsorvadt, kiderült: a zenei tárgyú, magyar nyelvű könyvirodalomnak nincs kiadói gazdája. Nem lehetünk hát eléggé hálásak a Püski Kiadónak, amiért a magyar zene témáját beiktatta programjába. (És Szántó Tibor tipográfus-művészünknek, aki e zenei könyvek külső formáját, keserves körülményekkel küszködve is, emlékezetessé tudta tenni.) Az olvasót, mindazonáltal, az esetleges várakozáson kívül nem éri kár. Abban a percben, amikor az első változat kézirata a kiadóhoz került, megkezdődött jelen új kiadás előkészítő munkája. Ennek köszönhető, hogy az első emlékezés-kötet harminchat szellemi arcképe után ezúttal ötvennégy Bartók-portré vonul el az olvasó előtt. Egy pillantás az emlékezők névsorára elárulja, hogy itt megismételhetetlen vállalkozásról van szó. Mert nincs veszélyeztetettebb történelmi adat, mint amelyet – írásbeli vagy másfajta rögzítés híján – egyedül az emberi emlékezet őriz. Az ilyen adatok gyűjtése sokkal inkább időhöz kötött, mint az archívumok mélyén rejlők felfedezése. Az új kiadásban művész- és tudóstársak, családtagok, kiadói munkatársak, orvosok mondják el, hogy milyennek látták Bartókot – ki egy rövid találkozás során, ki egy fél életen át. Ez nemcsak számszerű gyarapodást jelent: a hiteles, új adatok értelmezik, magyarázzák, kiegészítik, finomítják egymást és korábbi ismereteinket.