Ernest Hemingway: Francis Macomber rövid boldogsága ; A Kilimandzsáró hava

" Előző éjszaka kezdődött, amikor felriadt, és hallotta, hogy oroszlán bőg valahol följebb a folyó mentén. Öblös hangon indult a bőgés, és valami köhögés torokköszörülésben végződött. Olyan közelinek hatott, mintha éppen csak a sátorlap választaná el tőle. Amikor Francis Macomber felriadt e hangra azon az éjjelen, megijedt. Hallotta, amint felesége álmában csöndesen lélegzik. Nem volt senki, akinek bevallhatta félelmét, sem aki vele együtt félhetett volna. Feküdt magában, és nem ismerte azt a szomáli közmondást, hogy bátor ember háromszor ijed meg az oroszlántóI: egyszer, amikor megpillantja a nyomát, egyszer, amikor meghallja a hangját, és egyszer, amikor szemközt találja magát vele. Aztán a lámpás fényénél reggeliztek, és mikor kinn ültek az étkezősátorban, napfölkelte előtt, az oroszlán ismét elbődült. Francis azt hitte, máris ott van a tábor szélén. Hangja után ítélve, öreg legény lehet mondta Robert Wilson, miközben fölnézett sózott heringes kávéja mellől. Hallják, hogy köhög? Nagyon közel van? Lehet vagy egymérföldnyire a folyó völgyében. Meglátjuk? Megnézzük. Ilyen messzire hallatszik a bőgése? Mintha itt lenne a sátorban." Részlet a regényből