Richard Halliburton: Mister Odysseus

Valami furcsa nyugtalanság nem hagyott pihenni a kényelmes, puha karosszékben. A folyó felől sirályvijjogást, hajókürtök búgását hozta a szél. Felálltam, az ablakhoz léptem. A Hudson-folyón élénk összevisszaságban kisebb-nagyobb hajók, gőzösök, vitorlások torlódtak. Irigykedve néztem az induló hajókat. Külön-külön irigyeltem minden matrózt, aki búcsút mond New-York felhőkarcolóinak és ismeretlen világ felé vitorlázik. Határozottan nyugtalan voltam az utóbbi időben. Hogy miért? Egyszerűen unatkoztam. Úntam környezetemet, az embereket, a tudományt, egyszóval mindent és mindenkit úntam. Határtalanul vágyódtam változatosság, szabadság után. Mostanában pedig szinte belefulladtam a hétköznapokba. Kaland! Kaland! Az egyetlen, ami megment az unalomtól. Egyszer már – kalandot keresve – körülszáguldottam a világot. Ha egyszer az ember kiszabadult az eseménytelenségből, a biztonságot, nyújtó hazai fészekből, ha egyszer szárnyrakelt és végiglátogatta a messzeségből hívogatóan integető lombokat, akkor nincs többé visszatérés, nem találja helyét az eseménytelen hétköznapokban…