Oscar Wilde: A boldog herceg és más mesék

˝A művész - Egy este föltámadt a lelkében a vágy, hogy megalkossa képét a kéjnek, amely pillanatig él. És nekiindult a nagy világnak, hogy bronzot keressen. Mert ő csak bronzban tudott gondolkodni. De minden bronz az egész világon eltűnt és sehol a világon semmiféle bronz nem volt található, kivéve azt a bronzot, melyből képe készült a bánatnak, amely örökké tart. Ezt a szobrot pedig ő maga alkotta és állította az egyetlennek sírjára, akit életében szeretett. A legkedvesebb halott sírjára alkotta ezt a képet, hogy őrizze, mint jelképe a férfi szerelmének, amely nem hal meg és szimbóluma a férfi bánatának, amely örökké tart. Egész világon pedig nem volt más bronz, mint ennek a szobornak a bronza. - Ám ő fogta a szobrot, melyet maga formált, nagy olvasztóba betétette és odaadta a tűznek. Bronzából pedig a bánat szobrának, mely örökké tart, megalkotta szobrát a gyönyörnek, mely pillanatig él.˝