F. W. Bain: A testetöltött hó

"Bizonnyal sok igazság van az állításban, hogy az egész régi hindu irodalom tulajdonképen egyetlen hosszú himnusz, mely a holdat dicsőíti. A hindu költészet holdfényes légkörben él, amihez hasonló nem található a földön; különös, szent félhomály az, melyet egy más, ismeretlen világ lelke tölt el. Semmisem oly álomszerű, annyira eltávolodott a mindennapos valóságtól, mint ez az elbűvölt szellemlégkör. És mégis könnyen megérthetjük, hiszen az e légkörben élők lelkiállapotát minden közönséges halandó ismeri, ha csak különleges alkalmakkor érezhette is. Mert vajjon kinek lelkén ne vett volna erőt néhanapján a Hold igézete és ki ne érezte volna a hatalmat, mely szinte diabolikus erővel vonzotta, hogy a Holdnak hódoljon? Ki ne érezte volna ennek az égitestnek a hatását, azt a delejes, félig misztikus vonzást, a szürkület hűs kámforának és a hegyek hópihéjének, a hattyú ezüstös csillogásának és a tengerhab fehérségének lohengrini tumultusát, amelyet – mint a hindu mondaná – az estéli hold harmatkönnyei árasztanak? A Természet meg tudja énekelni ezt a csodát, midőn leszáll az est, varázshangú teremtményeinek, a csalogányoknak szavával: de vajjon mely emberi nyelvre szorítkozó Endymion tudná szavakba önteni szenvedélyét?"

Egyszerű könyvkötői kötésben.