James Herriot: Az állatorvos is nős ember

˝A könyveim írására az a kényszer vitt rá, hogy megörökítsem az állatorvoslás egy igen izgalmas korszakát. Szerettem volna elmondani az embereknek, milyen volt az állatorvosok élete a penicillin elterjedése előtt, amikor mai szemmel primitív körülmények között dolgoztunk. Ez a kényszer hosszú ideig nem öltött határozott formát. Úgy állt össze, hogy számtalanszor elmeséltem a napi eseményeket a feleségemnek, majd rendre hozzátettem: ˝Na, ezt majd egyszer megírom!˝ Kétségtelen, hogy ez a végtelenségig ment volna így, ha a feleségem az egyik ilyen történet végén azt nem mondta volna: ˝Mindig csak ígérgeted azt a könyvet, de sose fogod megírni!˝ Jóindulatú megjegyzés volt ez Helentől, mégis elképesztett. ˝Hát ezt meg hogy érted?˝ - kérdeztem. ˝Úgy, hogy erről a könyvről már huszonöt éve beszélsz. Hiszen a múlt héten ünnepeltük az ezüstlakodalmunkat.˝ Rámutattam, hogy nem vagyok elhamarkodott ember és mindent szeretek alaposan megfontolni. Csak hát a nőkre gyakorta nem lehet észérvekkel hatni. Elnéző mosollyal mondta: ˝Ne vedd a szívedre, Jim. Csak egy vagy ezer olyan emberből, akik könyvet akarnak írni, aztán mégsem teszik meg.˝ ˝De én igen˝ - tiltakoztam felháborodottan. Helen ismét elmosolyodott, csak most kissé szomorkásan: ˝Lásd be, hogy ez egy ábránd, egy állatorvos nem kezd el ötvenévesen könyvet írni.˝ Nekem több se kellett: elmentem papírért és hozzáláttam.˝