TERMÉSZETTUDOMÁNY / Biológia kategória termékei
Az élet alapjai

Az élet alapjai

Szerkesztő:

Kiadás:

Budapest, 1989

Kiadó:

Gondolat Könyvkiadó

Kategóriák:

Biológia Orvostudomány

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

899 p.

Kötésmód:

egészvászon

ISBN:

9632821815

tartalom:

A biológia forradalma felforgatta és átrendezte az életről alkotott ismereteinket. Ez tette szükségessé, hogy húsz év után felújítsuk az 1966-ban első ízben megjelent könyvet. A kétharmadnyi emberöltő alatt a megizmosodott molekuláris biológia új ágakat hajtott. Ilyen pl. a membránbiológia, amely a pár évtizede még passzív alkotórésznek tekintett sejthártyák kutatásából nőtte ki magát. Ez idő alatt született a génsebészet, az egyetlen tesi sejtből egész élőlényt (főként növényt) fejlesztő klónozás, és alakult szinte teljesen újjá a sejtkutatás stb. Mindez megmagyarázza, miért kellett szinte teljesen felújítani és jelentősen kibővíteni az első kiadásban nagyon is korszerű könyvet. A kötet célja ma is az, mint két évtizeddel ezelőtt: összefoglalni és az érdeklődő olvasó kezébe adni az élet alapkérdéseit vizsgáló korszerű biológia ismereteit.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!