A bibliai üzenet: „Vonjátok uralmatok alá a földet", sajátos jelentőséggel bír napjainkban. Ezzel összefüggésben fontos hangsúlyoznunk, amit a természet totális kizsákmányolására szövetkezett emberek egyáltalán nem akarnak tudomásul venni, hogy a teremtett világ nem tulajdona az embereknek, az ember csak gondozója és művelője annak.
A konzum szemlélet uralta társadalmunkban nagy szükség van tehát azokra a tudományos párbeszédekre és tudományos ismeretek közlésére, amelyek a legközelebb vihetik a világról szóló keresztény ismereteket a nem hívő vagy a valláshoz ellenségesen viszonyuló emberekhez.
A Magyar Katolikus Kultúra Napjai keretében 2010. október 8-án megrendezett előadás-sorozat megszólalói is erre vállalkoztak: Tóth Kálmán a fizika, Freund Tamás az orvostudomány és Rózsa Huba a teológia szemszögéből beszélt a teremtésről. A három értékes előadás írott változatát adjuk most közre a nagyközönségnek jelen kötetben.
Veres András
szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Kultúra Program püspöki bizottságának vezetője