A hidak gyakran résztvesznek a történelem formálásában, születésük és pusztulásuk összefügg alkotóik, vagy rombolóik sorsával.
Pest és Buda között a Lánchíd volt az első állandó híd. Építése, átépítése, pusztulása és ujjáépítése szorosan összefonódik a magyar nép egészének történelmével. A híd történetét ezért nem tárgyalhatjuk ön- magában. Beszélnünk kell azokról a társadalmi, politikai, kulturális és gazdasági erőkről, amelyek létrehozták és későbbi sorsát irányították.
Amikor a múlt század elején foglalkozni kezdtek a Pest-Buda közti állandó híd építésének gondolatával, a Dunán inneni és a Dunán-túli részek még nagyon különálló életet éltek. Az akkori Pest-Buda közti hajóhíd az év igen nagy részében szétbontva pihent a partokon. Akkor talán keményebb telek voltak, s a jégtől zajló Duna négy-öt hónapra akadályozta az átkelést, hacsak az összefagyott jégpáncél nem engedte meg a leszórt szalmán való kockázatos utat. A két város tehát gyakran hónapokra elszakadt egymástól.
A Pest és Buda közötti állandó híd hiánya nemcsak e két város problémája volt, hanem országos probléma is. A nyugati országok felé egyre szövődő gazdasági kapcsolatoknak mintegy határt szabott a Duna, így a Dunántúl gyorsabb fejlődése mellett az Alföld elmaradt, és ezt az elmaradottságot még hosszú ideig éreztük. A Duna két oldalának lakói életmódjában kialakult ellentét is sok tekintetben az állandó híd, vagy hidak hiányának volt tulajdonítható. Ez az ellentét még a pest-budai átkelőhely mellett épült két város között is gyakran kiélesedett, pedig mindkettő éppen ennek az ősi átkelőhelynek köszönhette létét.