Dieter B. Herrmann: Az égbolt felfedezői

Aki felhőtlen éjszakán pillantását az égbolton hemzsegő csillagokra veti, aligha vonhatja ki magát azon hatás alól, hogy a csillagok – ellentétben a nyilvánvalóan gyorsan változó földi történésekkel – örök nyugalomban maradnak. Ezt a közvetlen hatást látszólag a hosszabb időtartamú megfigyelések is megerősítik. Napjaink csillagos égboltja alig különbözik attól a képtől, amelyet a görög csillagászok majdnem 2000 esztendővel ezelőtt rajzoltak róla. Csalóka-e ez a kép? Vajon az égitestek „ősidők” előtt egyszerre jelentek meg, talán éppen az egyszeri „teremtés” eredményeképpen? Vagy természetes módon keletkeztek-e, és az összes többi létezőhöz hasonlóan változásokon és fejlődésen átmenve, végül pusztulásra vannak ítélve?