Camille Flammarion: Urania

"Tizenhét éves voltam. Őt Urániának hívták. Szőke, kékszemű fiatal leány volt-e Uránia; álma a tavasznak, Évának ártatlan, de kíváncsi gyermeke? Nem; miként hajdan, ugy most is egyszerűen a kilencz múzsa egyike volt, ugyanaz, a ki a csillagászatot vezette és a kinek mennyei pillantása éltette és igazgatta a szférák kórusát. Ő volt az angyali eszme, mely a földi lomhaság fölött lebeg; sem lázongó vére nem volt, sem pedig szíve, melynek dobbanását távolról meg lehet érezni; az emberi élet enyhe melege sem volt birtokában: mindazáltal valamely eszményi, magasabb és mindig tiszta világban mégis csak létezett ő s nevénél és alakjánál fogva mégis eléggé emberi volt arra, hogy élénk és mély benyomást tegyen egy ifju lélekre, a hol a bámulatnak, szinte a szerelemnek meg nem határozható érzelmét ébresztette föl."

Régi könyvtári bélyegzővel.