ANTIK-VARIA / Dedikált könyv kategória termékei
Éltető világ

: Éltető világ

Kiadás:

Budapest, 1989

Kiadó:

k. n.

Kategóriák:

Dedikált könyv Magyar irodalom Vers

Terjedelem:

78 p.

Kötésmód:

papír

ISBN:

9630193841

tartalom:

Nagydoboson születtem, Szabolcs-Szatmár megyéből származom. Naponta próbálom bizonyítani az emberi élet értelmét, mely több, mint valami elfásult ingajárat, a megélhetésért való küzdelem. A gyermekkori csínytevés, a táj képlékennyé vált, elbitangolt, csak a szív körül sejteti ösztönös szorítással, hogy volt. A szabad szárnyalást már felváltja egyfajta nyugtalan kötődés valamihez. Ezt a valamit oly nehezen helyezi el sorsában az ember. Munkálkodása során hibákat vét dolgait összekuszálja, mégis előre halad, ha olykor megáll, és visszabámul. A valóságot nem tudja átírni az objektív, legfeljebb tudomásul veszi, vagy sem. Marad a vers: értékmérő és értékteremtő. Kit érdekel ma a vers, mikor vad érzelmek csapnak össze, és az érzékek eltompulnak? A líra szépségét megölik az egyén mindennapos vergődései. A szép szavakat lelövik a zsargonok, és sebzett madarakként hullanak erre is, arra is. Az ember létéért küzd, az értelem titkos lángja vezérli. Ebben a körforgásban dől el, hogy akar-e, tud-e értelmesen és emberien élni... (Törő István)

leírás:

Törő István dedikációjával.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!