Kende Sándor: Mondani valamit

Kende Sándor új novellás kötetére is a humanista elkötelezettség, a névtelenek, a kisemberek megértése, sorsuk átélése - az együttélés, az együttgondolkodás -, az élet rejtettebb feszültségeinek és tragédiáinak felfedezése a jellemző. Ez a "tarkaság" életünk megannyi megoldatlan kérdését tárja elénk, s megidézi a lélek mélyén élő háborús emléket (Karácsonyi fogság, Hol vagytok?); a gyökértelenné vált disszidensek örömtelen életét (Látogató Bécsből, Hihetetlen történet): a hétköznapi hőseit, akik nem csikarnak ki előnyt humánus tetteikből (Emberölés); beszél házastársi, emberi kapcsolatok meglazulásáról, elszürküléséről, napjaink fájó gondjairól. A kötet legszebb darabjai gyermeksorsokról szólnak. Otthontalanságról, szeretethiányról, elfojtott fájdalomról (Pisti apukája, Szenvedély nélkül?, Bakancstól cipőig). Felelősségtudat és mindnyájunk felelősségére figyelmeztető gondolatok hatják át ezeket a novellákat, melyeket a Töprengések ciklus darabjai egészítenek ki egy-egy emberi vallomás vagy társadalmi érdeklődés középpontjába került téma körül. Az író így vall erről: "A tisztelet iránya a divattal változik. Én mindent tisztelek, ami van. Leginkább az érzelmet. Mert az érzelem nyilvánul meg legnehezebben, s az érzelem az, ami a legritkábban képes megvalósítani önmagát. Minél elemibb erejű, annál kevésbé. Szavakkal soha, cselekvésekkel is alig... Ilyen szótlanságok merevítik ennek a kötetnek a vázát."

Dedikált.