Anderle Ádám: Kuba története

Sokat köszönhetek Kubának, a kubaiak barátságának. Ösztöndíjasként itt tanultam meg valamelyest spanyolul, ettem kenyerüket, velük mentem a Forradalom terére Fidel Castro-beszédet hallgatni, itt próbáltam megérteni a baseball szabályainak titkait, s megtanultam félni a legkékebb tengert, amikor hurrikán idején hullámai betörtek a Vedado negyedbe. Laktam a gigantikus szovjet erődnagykövetséggel szembeni egyetemi vendégházban a Quinta Avenidán, alig egy kilométerre a perui nagykövetségtől, amelynek kertjébe 1980-ban a szigetországból menekülni akaró el keseredett kubaiak ezrei törtek be. Ott voltam, amikor a kubaiak csodálták Fidelt, s érzékeltem később azt is, amikor már megtört e fenntartás nélküli bizalom. E könyv olyan szintézis, amelyben saját kutatási eredményeimet is hasznosítottam, az utolsó 50 évről szóló fejezetek pedig az elmúlt évek alapkutatásainak gyümölcsei. A havannai magyar nagykövetség 1960-1989 közötti iratanyaga mellett a kubai és az emigráns szakirodalom legfrissebb eredményeit is felhasználtam. A kubai forradalom e könyvben megjelenő mérlege – szomorú mérleg, különösen ha a baloldali illúziók felől tekintjük az elmúlt fél évszázadot. A forradalom reményei, ígéretei ma távolabbra kerültek, mint barmikor azelőtt. S nemcsak az Egyesült Államok fél évszázada tartó gazdasági embargója miatt, hanem a forradalomnak és vezetőinek doktriner politikája miatt is – a hetvenes évek közepétől a forradalmi logika fokozatosan a korábbi ellentétévé vált: immár az emberek élete, sorsa rendelődött alá a„forradalom” céljainak. A forradalmi utópizmus öncélú konzervativizmussá változott. Ennek folyamatát mutatja be ez az első magyar Kuba-történet.