Vékény Henrik: Szilikózis a bányászatban

A szabad kovasavtartalmú kőzetpor tartós belélegzésének következtében fellépő szilikózis néven ismert megbetegedés évszázadok óta bányaegészségügyünk legnagyobb problémája. E betegség jellemző tünetei már régóta ismertek, de mibenléte és okozója csak néhány évtizede vált általánosan ismertté.
A XIX. század közepéig a kőszénbányák egészségügyi helyzete igen súlyos, mondhatnánk tragikus volt. Az angol orvosok és szociológusok ez időből származó beszámolói szívtépő képet festenek a bányászok életéről. A kegyetlen életkörülmények és a nehéz fizikai munka következtében a tüdőbaj nagy aratást végzett a bányavidékek lakói között. A XIX. század közepétől a helyzet némiképpen javult, de még mindig igen nyomorúságos volt. Pedig a pontos adatok hiányában is nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy az akkori banyaművelés nem járt olyan nagymérvű porképződéssel, mint manapság.
A múlt század vége felé három tényező nagymértékben változtatott ezen a helyzeten. Az első a sűrített levegős szerszámok bevezetése és a nagyhatású robbanóanyagok használata. Ezek nagymértékben növelték a munkahelyi levegő portartalmát. A második körülmény a dél-afrikai aranybányák művelésének megindítása. Itt bizonyosodott be az a tény, amelyet néhányan már sejtettek, hogy a kvarcporok belélegzése igen veszélyes.