tartalom:
Az első világháború idején közismertté Gyóni Géza költészete. Vidéki újságíróként kezdte, az Ady-utánzók között tartották számon, s az irodalmi irányzatok vitái közepette, éppen Adyval szemben próbálták kisajátítani. Hírnevéhez tragikus életsorsa is hozzájárult: "1914 nyarán - Juhász Gyula szavaival - a háború költőjének indult a lengyel mezőkre, s 1917 nyarán mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vértanúja esett el." A háború és a hadifogság felkavaró és megrendítő élménye kölrészetét eszmeileg tisztultabbá tette, s művészete - különösen élete utolsó éveiben - a különféle hatások ellenére is egyénivé és jelentőssé emelkedett. Az orosz cári önkényuralom összeomlását látva az Októberi Forradalom előestéjén már az emberi fölszabadulás tudata adott célt és értelmet költészetének. Öntépő kételyei között vergődve is a "tudatos jövőbelátást" kereste, míg a téboly lángjai fel nem égették. A sokféle nemzetségből jött hadifoglyok tízezres tömege állt végtisztességet sírjánál. Eszméltető igazságait itt hagyta örökül, mintegy poéta sorsa intéseként: "Lesem, lesem a csillagírást: Hol véget ér a véres tenger, Majd szán engem és nem ér ily gyászt, Ki születik: a másik ember."
Ár:
nincs raktáron, előjegyezhető