Étienne-Louis Boullée: Az építészet poézise

"A filozófiát és a zseniális kompozíciós készséget a stílustisztasággal ötvözi" - olvashatjuk a kortárs Brongniart asszony levelében Boullée jellemzéseként. Ehhez hozzátehetjük még szinte panteisztikus természetkultuszát és a fény építészeti alkalmazásának meglepően új, festői-szimbolikus felfogását - és máris érthető lesz, hogy Boullée és társainak munkássága miért váltott ki akkora érdeklődést az elmúlt negyedszázadban. "Francia forradalmi építészek"-nek vagy "látnok-építészek"-nek nevezi a művészettörténeti szakirodalom azt a három építészt Boullée-t, Ledoux-t, és Lequeu-t -, akik a francia forradalom idején éltek, de a "forradalmi" jelzőt nem politikai, hanem művészeti, esztétikai értelemben érdemelték ki. Munkásságuk - mely jelentős részben építészeti tervekből, elméleti írásokból áll - merész újításokban és naiv elgondolásokban egyaránt gazdag. [...] Munkásságukat utópikusnak is nevezik, és ez abban az értelemben igaz is, hogy mint az utópiák általában, az ő terveik is egy ideális életforma megteremtésére tesznek kísérletet. Bármennyire mellőzik is olykor Boullée tervei a gyakorlati, hasznossági szempontokat, egész működését áthatja a társadalmi felelősség tudata, az építészet hatalmába és nevelő erejébe vetett hit.˝