Romváry Ferenc: Pécs szobrai

Röviddel a magyar államalapítás és a kereszténység felvétele után, 1006-ban, az első magyar király, Szent István, püspökséget alapított Pécsett. Kedvező fekvése miatt már ősidőktől jelentős emberi település volt a Mecsek hegység déli fekvésű, lankás domboldala. A mai magyar Pécs városnév egyébként a XI. századtól használatos, amikor a püspöki városban nagy építkezések kezdődtek. Legjelentősebb kétségtelenül a püspöki székesegyház építése volt, mely egy korábbi, itt lévő templomra települt. A románkori négytornyos bazilika ma már csak alaprajzában, alapfalaiban, az altemplom-hajó-szentély hármas rendszerében, négytornyos jellegében őrzi eredeti állapotát. Gazdag XII. századból származó szobrászati emlékei azonban, ha töredékesen is, de átvészelték a vérzivataros századokat. A két altemplomi lejárat domborművei: a teremtés napjai, a bűnbeesés, illetve Sámson története, Krisztus születése, a pásztorok imádása, a napkeleti bölcsek, a betlehemi gyermekgyilkosság, a menekülés Egyiptomba, a bevonulás Jeruzsálembe, az utolsó vacsora, valamint további alakos és ornamentális (növényi és geometrikus) faragványok az országba messze kisugárzó „Pécsi Műhely" egyetemes jelentőségű plasztikai tevékenységének dokumentumai.
E korai szobrászati emlékek a székesegyház XIX. századvégi gyökeres átalakítása, neoromán stílusban történt újjáépítése során kőtárba kerültek, későbbi korok anyagával együtt. A gótika kevésszámú és kevésbé is jelentős emlékei mellett a reneszánsz stílust is színvonalas szobrászmunkák képviselik.

Borító nélküli példány.